________________

infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZA_r.jpg

Ügyfélfogadás

Egészségfejlesztési Iroda (EFI) Ügyfélfogadása

 

Hétfő: 9.00-16.00
Kedd: 9.00-16.00
Szerda: 9.00-18.00

Csütörtök: 9.00-16.00
Péntek: 9.00-12.00

Családi élet és kötelék: Az alapok- Röviden a kötődésről

Ha a harmonikus családi életre gondolunk, talán legelső dolog, ami eszünkbe jut az, hogy minden személy szeretné azt érezni, hogy a hely, ahova a nap végén hazaér, egy biztonságos kuckó, ahol olyan emberek várják, akik számára sokat jelentenek, akiknek ő is fontos személy, akik elfogadják, és szeretettel veszik körül. Sok esetben csak az tudja ezt az érzést igazán értékeli, aki megtapasztalta már a hiányát is. Egy gyermek számára a sors keze dönti el, hogy milyen családba érkezik meg, azonban felnőve már miénk is a felelősség: odafigyeléssel és tudatossággal megelőzhetjük azt, hogy a minket ért, jogos vagy jogtalan sérelmeinket ne adjuk tovább, hanem átdolgozzuk, megtaláljuk benne az értelmet és a tanulságot, ezáltal beépítsük a személyiségünkbe.

Nézzünk rá együtt arra, hogy a kötődés, azaz Dr. Gordon Neufeld, fejlődésneurológus meghatározásában „a közelség elérésére és fenntartására irányuló hajtóerő” hogyan is alakul ki, és hogyan befolyásolja az életünket.

A kötődés igénynek a magyarázatával magyar pszichológusok már a 20. század elején foglalkoztak: Ferenczi Sándor (1873-1933) és Bálint Mihály (1896-1970) is azt hangsúlyozta munkássága során, hogy az embernek elsődleges igénye és hajtóereje a kötődés, a kapcsolatok kialakítása és fenntartása. Korábban az a fő nézet uralkodott a lélektanban, hogy az emberi lét fő célja az öröm elérése, és a kín elkerülése (Freud, 1923), amelyhez a kapcsolatok csupán eszközként szolgálnak. Ma már tényként kezeljük, hogy a kapcsolatokra törekvés elsődleges emberi törekvés.

Folyamatosan megfigyelhető a minket körülvevő világban is ez a jelenség. Érdekes kísérletekkel igazolták, hogy nemcsak az ember, hanem az állatok között is, már nagyon fiatalon létrejön az anya-utód kötődés: kismajmokkal egy térbe elhelyeztek két „műmajmot”: az egyikük, a „drótanya” fémből volt, és táplálék volt ráerősítve. A másikat olyan műszőrmével vonták be, ami hasonlít a majmok testéhez, amibe a kicsik kapaszkodni szoktak, ő volt a „szőranya”. A kismajmok mindkét anyához szabadon hozzáférhettek. Az interneten is elérhetőek a videók (https://www.youtube.com/watch?v=_O60TYAIgC4&ab_channel=TheSasss1), ahol látszik, hogy a kismajmok ilyen helyzetben lényegesen több időt töltöttek a „szőranyával”, kapaszkodnak bele, ölelgetik, kapcsolatot keresnek vele, míg a „drótanyával” maximum addig kerültek kapcsolatba, amíg elfogyasztják a ráerősített táplálékot. (Harlow, 1958)

Egy másik kísérlet is nagyon jól szemlélteti azt, hogy az ember már kisbaba korban kötődik az őt nevelő felnőtthöz, és ezt a személyt nem lehet következményke nélkül helyettesíteni: szintén kísérleti úton igazolták, hogy a gyermekek már 12-18 hónapos korban, amikor stresszhelyzetbe kerülnek (pl. idegen személy megjelenése, szülőktől való távollét), az elsődleges gondozójukkal keresik a kapcsolatot, tőle várnak megnyugtatást, feszültségcsillapítást. (Ainsworth, 1978) Ezek a megfigyelés azért is fontos, mert tudjuk, hogy ebben az időszakban kezd megszilárdulni a gyermek és a fontos személy kapcsolatának minősége: a szülőknek ilyenkor feladata, hogy a gyermeknek elérhetőek legyenek, hogy az megtanulja, hogy számíthat a felnőttre, amikor problémája van. Aki azt tanulja meg gyermekkorában, hogy hiába kér megnyugtatást, nem reagál senki, az később is hajlamos lehet azt gondolni, hogy ő úgysem számít a másiknak, például a párjának. A mélyebb kötődési sebek lassan és nehezen gyógyulnak, így próbáljuk meg inkább megelőzni, hogy gyermekünk azt érezze, nem elég fontos a családban: nem kell tökéletességre törekedni, elég csak figyelni rá, és ott lenni, amikor igényli a szülői figyelmet.

Sok ember számára magától értetődőek a cikk elején megfogalmazott állítások: hajlamosak vagyunk természetesnek venni azt, hogy szeretjük a családunkat, és úgy éljük meg az eseményeket, például az ünnepeket, életszakasz váltásokat, a vitákat is, mint történések, nem pedig úgy, mint döntések sorozata. Ezzel nincs is baj a legtöbb esetben, mivel a forgatókönyvek, és az automatikus viselkedésminták megkönnyítik az életet: az, hogy az általunk megélt tapasztalatok alapján létrehozunk a fejünkben egy elképzelést, amit hasonló helyzetekben előveszünk, és aszerint cselekszünk, megspórolja nekünk azt a rengeteg energiát, amit arra kéne fordítani, hogy minden egyes helyzetet átgondoljunk, és azt hosszasan, több szempontból is mérlegeljünk. Azonban a kapcsolatokban néha szükség lehet arra, hogy ne csak a megszokott módon reagáljunk, néha már egy apró változás is hatással van az egész család működésére. Ha problémának adódik, már az is segíthet, ha csak megpróbáljuk azonosítani, hogy mivel állunk szemben, és mi az az érzelem, amit kiváltott a számunkra kellemetlen esemény. Erre mondják azt a köznyelvben, hogy gondolkodjunk „hideg fejjel”: ez azt jelenti, hogy rendszerint nem az első, ösztönös reakció a jó megoldás a problémás helyzetekben, mert az általában csak a feszültség levezetésére alkalmas (pl. kiabálás), de nem vesz figyelembe más szempontokat. Nem az érzelem elkerülése a cél, hanem az érzelmek tudatában, de nem kizárólag attól vezérelve cselekedni.

Amennyiben felkeltette az érdeklődését a téma látogasson el weboldalunkra, ahol további cikkeket talál az egészséggel kapcsolatban (www.efi.hajduhadhaz.hu). Esetleg úgy érzi, hogy bizonyos családi kérdésekben elakadt, és nehezen találja a megoldást? Keressen minket kérdésével, akár név nélkül, az alábbi elérhetőségek egyikén. Egyéni konzultációs időpontot is tudunk biztosítani, amennyiben úgy érzi, hogy problémáját jó lenne egy külső szemlélő segítségével tisztábban látni, és elindulni a megoldás útján.

Csűri Liselotte, pszichológus

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

06-30-832-6695

 

 
 
 

No thoughts on “Családi élet és kötelék: Az alapok- Röviden a kötődésről”

Leave your comment

In reply to Some User